Húsimádat, vegaság és anyagba ragadás 2.

személyes.vélemény.megtörténet. 2.

Miért nem eszem (annyi) húst?
-mert úgy gondolom, jót teszek a szervezetemnek: az ízületeimnek, az emésztésemnek, az agyamnak, a testsúlyomnak, a véremnek, az ereimnek.
-mert úgy gondolom, jót teszek a környezetnek
-mert úgy gondolom, jót teszek az energiáimnak és az Egész energiáinak.

A Tyukom és a vegán rántotta. Olyan cuki a kis ártatlan. Nem szabad megenni, punktum.

Miért eszem (még mindig)* húst?
Mert eddig nem voltam kész rá, hogy teljesen elengedjem. Vannak elhatározások, vannak időszakok, vannak tapasztalatszerző kalandozások. Sosem készítettem még saját házikolbászt, például. És ki akarom próbálni!

Mi a véleményem mások húsevéséről?
Ugyanaz, mint mások bármijéről. Szívük joga.

De fontosnak tartom azt a munkát, amit sokan azért végeznek, hogy az emberek úgy általában több zöldséget és gyümölcsöt egyenek, megtanulják ezeket változatosan elkészíteni, nyersen élvezni, megtermelni, és ezáltal hozzájáruljanak saját és a bolygó egészségéhez. Az ugyanis vitathatatlan, hogy iszonyatos környezetszennyezéssel jár a húsipar, és sok egészségügyi probléma kiváltó oka lehet a helytelen táplálkozás.

Játszótárs, áldozat, vagy alapanyag?

Ott van azonban egy másik dolog, ez pedig a háztáji állattartás, és húsfeldolgozás. Ebből emberek élnek meg, és művészi fokra is fejlesztik itt-ott. Fantasztikus kulináris élményt jelenthet egy hártyavékonyra szelt, házi füstölt sonka. A falusi disznóölésnek remek hangulata van (mondjuk leginkább ember szemszögből). Az így elkészített ételek több szempontból is egészségesebbek, mint amit az áruházakban kapunk. Egyrészt jó esetben nem antibiotikumon és ipari hulladékon hízik az állat, másrészt nem mindegy sem neki, sem nekünk, hogy kapirgált-e az a vacsorapipi, vagy iszonyatos zsúfoltságban, a természetes környezetből totálisan kiszakítva, egy gyárból kerül az asztalra. Más lesz az íze, más lesz a tápértéke, más lesz az állaga.
Továbbá, azt pontosan tudom, hogy falun a csirke nyakát csak akkor vágják el, mikor az el is fog fogyni, úgy, hogy a lehető legkisebb szenvedést okozzák, és úgy, hogy az állatot és adományát, az ételt maximálisan tisztelik - és mindent felhasználnak. Ezt a fajta állattartást én igenis nagyon tudom tisztelni.
És olyan is van, hogy ahol élsz, ott egyszerűen nem tudod megoldani a 100%-os növényi táplálkozást. Éghajlat is létezik a világon, például. Ha környezeti szempontból nézem a dolgokat, akkor is felvet kérdéseket, vajon erkölcsileg helyesebb-e itthon télen déligyümölcsöt vásárolni, és ezzel támogatni a nagy szennyezést okozó szállítást és tartósítást, mint házimájast reggelizni. Valami mellett le lehet tenni a voksot, de az ahimsa (nem ártás) elve, az erőszakmentesség, a környezettudatosság, a személyes etika és a lehetőségek olykor ütközhetnek. És ilyenkor szerintem azt a megoldást kell választani, ami adott esetben a legkisebb veszteséggel jár, miközben hozzájutunk a szükséges élelemhez (vagy máshoz).

És, hogy saját, belső igényeimen kívül mi ösztönöz a vegetáriánus megoldások felé? Fogalmam sincs, mi volt az a pont, mikor ez érdekelni kezdett, úgy először. Azt tudom, hogy már nagyon régóta foglalkoztat. Arra például emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt Etka néni könyvét olvasgatva, tetszettek a receptjei is. Imádom az egzotikus konyhákat is, és ott szintén van bőven alkalom zöldségételek készítésére.

Mégis, első ösztökélőm egy nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt, valamint csak kevés sovány húst és tejterméket tartalmazó étrend kialakítása felé szívemnek legkedvesebb rokonom, Magdinéni volt, aki mindig is így főzött, és ezeket az ételeket szerettem a legjobban. A brokkolis mindenféléjét, a feketegyökeret, a padlizsánt, a paradicsomot mint szenvedélyt, konkrétan neki köszönhetem, és annak, hogy férjével, Bandibácsival egy paradicsomi kis kertet műveltek Székesfehérváron, ahol gyerekkorom legszebb napjait töltöttem.

Az utóbbi években pedig nagy River Cottage, Edible Garden és Fork to Fork (SZUPER főzős-kertészkedős sorozatok) rajongó lettem, elkezdtem a saját, vegyszermentes kiskert művelését, és egyre többet tanulok a fenntartható, növényi alapú konyháról.

Kiskertem romjai, ősszel. Tarkovszkij imádná.

Aztán tavaly ilyentájt teljesen véletlenül rátaláltam a youtube-on Megan Elizabeth "Easy To Be Raw" anyagaira, valamint a FullyRaw csatornára, amit Christina Carillo Bucaram neve fémjelez. Christina folyamatosan azért dolgozik, hogy minél több család ehessen jó áron organikus, friss, helyi zöldséget és gyümölcsöt, és nagyon jó eredményeket ér el. Először nem értettem, mit pörögnek annyira ezek a csajok, azon is elgondolkodtam, hogy esetleg nem százasok, de aztán nem bírtam abbahagyni az anyagaik nézegetését, és totál rászoktam a nyerskajára. Aminek csodás következményei vannak, tényleg. És nem, nem éhezel, ha nyers ételen élsz. Hajjajj...! :) Ők mindketten nagyon jól csinálják, amit csinálnak, jó ötleteik vannak, és duzzadnak az energiától. Komoly betegségekből gyógyultak ki a nyersvegánság 80/10/10 irányzatával (a táplálék 80%-a szénhidrát, 10-10%-a pedig fehérje és zsír), aminek úttörője Dr. Douglas Graham. Nagyon pozitívak, és rengeteg embert ösztönöznek az egészségesebb életmódra.

Nyerskaja. Őrült jó.

És szeretném még megemlíteni Lénárt Gittát, aki szuper blogot vezet, még nyersétel kiszállító céget is alapított, és sokat tesz az irányzat hazai népszerűsítéséért. Ő inkább gourmet nyersevő, másként konyházik, mint Megan és Christina, és nagyon szép, érdekes ételeket készít. Vele a 2013-as Szevasz Tavasz! Jógafesztiválon találkoztam, ahol volt alkalmunk beszélgetni is egy kicsit. A találkozás számomra csodálatos élmény volt, hihetetlenül jó kisugárzása van Gittának. Azóta még nem volt lehetőségem rá, hogy potluckon, vagy tanfolyamon részt vegyek, de remélem, ennek is eljön majd az ideje.

*(ettem még nemrég)

(P.S.: ismét az van, hogy nem eszem húst. Majd meglátjuk, mi jön ki ebből.)

Ölelés :)