Fény Ünnep

Az év leghosszabb éjszakája köszönt ránk ma, napnyugta után. A sötétség órái alatt összegyűlünk, hogy mi legyünk a fény, őrizzük a máglyát, a jókedvet és a szeretetet. Ma éjjel finomságokkal, borral, nevetéssel, öleléssel várjuk az új Fényt, az új évet.

Az egész karácsonyi ünnepkör talán legfontosabb éjszakája ez számomra. December hónap teli van ünneppel: Jézus születése, a Fény újjászületése, a fiam születése, a szerelmem születése, a naptári új év - mindez, és még ennél is több...

De néhány éve már, a téli napforduló éjszakáján összegyűlünk, és ezek az összejövetelek legtöbbször valóban különleges hangulatúak.

Ezekben a napokban átgondolom, mit adott számomra ez az év. Mit tanultam belőle, mi az, amivel megrekedtem. Mi az, amit el kell engednem.

Kaptam például rengeteg szeretetet: a családtól, a barátoktól, a tanítóimtól. Kaptam nagyon sok segítséget, mikor úgy éreztem, nem visz tovább az utam, vákuumba kerültem, elfelejtett az Ég. Kaptam biztatást, elismerést. Csodálatos élményeket Romhányban, Verőcén, a Balatonon, Szentendrén. Megkaptam a felelősséget és határtalan örömet, hogy tanulva taníthatok. A tanulni akarás intenzív vágyát. A belső munka örömét, azt a bizonyosságot, hogy valóságom én (is) teremtem. Hálám szavakkal kifejezhetetlen.

El kell engednem azonban a félelmet. El kell engednem az idegességet, a veszekedést, és néhány fizikai dolgot is. El kell engednem a szűkösséget, s helyet adnom a bőségnek. El kell engednem régi hivatásom, a televíziózást, és minden ezzel kapcsolatos kötődésemet. Ezek az elengedések nem történnek egyik pillanatról a másikra. Meg kell élni mindent, hogy megtegye a feladatát, a károsnak tűnő érzelmeket is, például - és aztán úgyis helyet ad valami szebbnek, jobbnak, letisztultabbnak.

Van ennek az éjszakának némi szertartás jellege, ami évről-évre formálódik. Most például cédulákat készítettem az elengedni valókkal, este a lángokba dobom majd őket. Napok óta a számomra egyik legfontosabb mantra zenél bennem, talán azt is eléneklem majd a tűz mellett. Hátra van még, hogy munka után elkészítsem a melegítő finomságot, amivel hozzájárulok a bulihoz. Mert ez buli is, igen, kettő az egyben, csak semmi álszentség! :)

Holnap Surya Namaskara-val, vagyis Napüdvözlettel szeretném indítani a napot. Nemrég kezdtem gyakorolni ezt a sorozatot, és egyre jobb érzés közben. Ráadásul belefér a reggelembe, többször, mint egy másfél-két órás gyakorlás.

A lakást, a házat is igyekszem kitakarítani, feltölteni, valóban tiszta és meleg hellyé varázsolni. Tegnap hosszú órákon  keresztül selejteztem, pakoltam, és bár nem vagyok még teljesen kész, lesz alkalmam befejezni a következő napokban. Biztos, hogy már most hatásos, hiszen a férjemre is átragadt ez a hangulat :) Teret szeretnék magunk körül, tisztaságot, jó rezgéseket. Ezen is sokat kell dolgoznom mostantól: hogyan érhetem el, hogy szűrődjenek a lakásunkba beömlő energiák? Fizikailag nincs ajtónk, de olykor szükség lenne rá. Füstölők, szellőztetés, mantrák, a gyakorlások, a közös ölelések, a családi és baráti összejövetelek, mécses, só és víz. Azon túl, hogy ezek milyen hatással vannak a térre, mely minket körülvesz, tanulni szeretnék valami konkrétabbat, valamit, amivel hatékonyan tudok szűrni, anélkül, hogy elzárkóznék, vagy ellenségessé válnék. Ez is a jövő feladata :)

És fejlődni akarok a jógámban. Sokat, sokat, sokat. Gyakorolni minden nap. Közelebb kerülni a középpontomhoz. Átadni, amit átadhatok. És szeretni. És sokat, sokat nevetni, énekelni, táncolni, főzni, gyerekezni, barátozni, szerelmezni, élni. És nézni, és megélni, hogy egyre színesebb, fényesebb, és gyönyörűbb a lét.

Áldott Fényünnepet Nektek!

Namaste! :)

Húsimádat, vegaság és anyagba ragadás I.

Személyes. Vélemény. 

- megtörténet -

   Az úgy volt, hogy amikor én még kislány voltam, imádtam a húst. Húst ettem hússal, anyu elmondása szerint, és ennek olykor az lett az eredménye, hogy az ügyeleten kötöttünk ki, túlzabálásos tünetekkel. Kábé még pelenkában volt a popóm, mikor egy ünnepi ebéd leforgása alatt megettem egy.egész.pulykacombot. (érzed?!), és végképp bekerültem a családi legendáriumba, sznob-ínyenc nagyapám, és sóevő apám mellé.

   A húsevés amúgy mindenütt rendesen dívott a családunkban, anyukám a mai napig rengeteg húst készít itthon, nem is feltétlenül zsírszegényen. (Sopánkodnak is rendesen, apuval együtt, hogy jajj a szívem, az ízületeim, a súlyom, az emésztésem, a mindenem...!)

   Szóval, nyomtam befelé a husikákat szépen, míg egy napon azon kaptam magam, hogy nem tartom én etikusnak ezt a húsevés dolgot, és elmentem laktovegetáriánusnak, vagyis olyan vegának, aki tejtermékeket fogyaszt. Sőt, néha napján egy tojás is becsúszott. Így telt el két év, ami alatt sokkal jobban éreztem magam, mint húsevő koromban. Aztán, mivel szakirodalom nem igazán került a kezembe, és csak úgy, ad hoc állítottam össze az étrendem, kezdtek hiánytünetek jelentkezni, és egy kicsit le is gyengült a szervezetem. Plusz a konyháról akkor még csak annyit tudtam, hogy ott a hűtő - és mivel elköltöztem otthonról, hát jött a junkfood, pontosabban a zacskós leves, a zacskós makaróni, és az otthonról hozott... hát igen, húsételek.

   DE...! Végre! Családot alapítottunk a Vikinggel, és mivel ő NEM eszik húst (kivétel a parizer, a virsli, a kolbász és az égetett csirkemell), erről a részről le volt a gond. Én meg, mikor megtudtuk, hogy gyerekünk lesz, teljesen kifordultam önmagamból, és csak úgy, magamtól (!!!!!) főzni kezdtem. Eredmény: 90%-ban húsmentes konyha, néha becsúszik egy kis házi szalonna a rántotta alá, ha előző éjjel bulizni voltunk. 

Igen, ilyen bizony van. 

   Tojást is nagyon ritkán használunk, sőt, mostanra részemről a tejtermékeket is igyekszem kiküszöbölni, mással helyettesíteni. Vicces, hogy kábé úgy eszek, mint egy vegán, etikai, környezetvédelmi és egészségügyi megfontolásból is, de ha egyszer újévi malacsült van, akkor az szakrális, és azt én bizony megkóstolom. 

   A kívánások viszont kezdenek totál elmaradni, mert már annyira szeretek zöldséget enni, hogy az valami elmondhatatlan. Pár napja például anyu csirkét sütött, én meg nagyon éhes voltam, és semmi, de semmi kaja nem volt itthon, úgyhogy megettem. Jó ízű volt, de rögtön utána úgy érzetem magam, mint aki hullát zabált, holott esküszöm, nem szoktam ilyen hülyeségeket kitalálni. Engem is meglep néha, miket produkál a szervezetem és az elmém ebben a témában.

Nyers körözött reggelire, jajj, de jó volt...! Lehet magokkal bonyolítani, az enyém mindössze ennyi: negyed fej lilahagyma, egy nagy kápia paprika/pirosra érett TV paprika/fél kaliforniai paprika, 1 kk olívaolaj, só, 1 kk worcestershire szósz (amit a szigorúan vegák kihagynak), 1 tk mustár, 1 tk citromlé. Dobd az aprítógépbe, és nyomasd le vele! Piírtóssal, rögvest edd is meg, hogy ne ázzon el.

   Önmagamnak ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy néééé már, a szervezetem kezd magától leszokni a húsevésről. És én nagy érdeklődéssel szemlélem az eseményeket.

   Azt gondolom, hogy ez a folyamat valahol összefügg a jógával, pontosabban a rendszeres gyakorlással, és azzal, ahogy ez állandóan formál engem. Nagy szerepe van benne a tudatosságnak, amit évek óta építek magamban, sok-sok melóval, mert valljuk be, kajafüggő vagyok, bár már egyáltalán nem úgy, és nem annyira, mint ahogy ez indult. Tehát számomra ez egy olyan dolog, amivel rendesen meg kell küzdeni. A tanítómmal beszélgettünk erről, ő azt mondta: vigyázz, ne ragadj az anyagba! Nem gondolom, hogy minden egészségügyi, önismereti és világmegváltási kérdés kulcsa az evésben rejlik, de azt igen, hogy sokaknak ez az egyik legfontosabb kezdeti feladat, amit, ha megtanulnak jól megoldani, az erős jellemformáló hatással bír, közelebb visz önmagunkhoz, és segít, hogy tovább léphessünk, nem-fizikai síkon is.

(Az írás második része eddigi leginspirálóbb kajaügyi találkozásaimról, valamint személyes véleményemről fog szólni vega kontra húsevő témában.)